Június 29. a Nemzetközi Duna-Nap, célja, hogy felhívja a figyelmet a világ egyik legnemzetközibb folyójának védelmére, megóvására.
Az eddigi alkalmaktól eltérően, most ténylegesen az adott emléknapon sikerült lebonyolítanunk júniusi programnapunkat. Így június 29-én, szombaton a központi témánk a Duna volt!
Először rövid, amolyan "Ki tud többet?" vetélkedővel nyitottunk, ahol két csapat mérte össze tudását különböző feladatokon keresztül. Foglalkoztunk az eredésével, torkolatával, szakaszaival, azoknak jellemzőivel. Feladatvolt továbbá az árvíz, árvízvédelem, illetve olyan műveket, filmeket, verseket, tragédiákat gyűjtöttünk melynek bármilyen köze volt a valaha is a Dunához.
Mivel a Duna nemzetközi hajóútvonal, egy kis hajózástörténet után különböző technikával papírhajókat készítettünk. Lehetett tojástartóból nagyobb méretű, más és más vitorlával ellátott hajókat, hajtogatással apróbb csónakokat készíteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése